Rejtvényjáték kávéház

"W"

Wenn hinter Robben, robben...

Félreértettél, nem voltam határközelben, Gyuláról indultam haza a vonattal. Vannak ám ilyen anyák, akik a fiacskájuknak, akárhány éves, ők akarnak gondoskodni a párjáról. Ha egy pasi ezt elfogadja, elég tutyimutyi lehet, persze ha tud róla.

No de ez az asszony is inkább csak beszélgetni akart a hosszú úton, mert jó három óráig utaztunk. Őszintén szólva inkább olvastam volna már, de nem lehet az ember udvariatlan. Nyilván azért is tért rá a fia megházasítására, mert említettem, hogy Gyulán voltam, ő viszont valami közeli határszéli faluból származott. Nem tudom, nem bonyolult-e, ahogy mesélem. Mindenesetre ez viszonylag régen volt, csak most hogy Gyulát említettük, jutott eszembe. Úgyhogy már arra sem emlékszem, őnagysága fölhívott-e engem - mert ha én el is vesztettem az ő céduláját, neki még meg lehetett. Ugyanakkor szerintem ő is átgondolhatta tervének lehetetlenségét.

Tényleg több nő utazik, mint amennyi férfi, de míg a férfiak általában családostul - a nők meg csoportosan szeretnek. Én egyedül utazom a legszívesebben, mindig viszek könyvet - vagy rejtvényt! és nem muszáj egyfolytában kommunikálni. Egyszer Nyíregyházára mentem versenyre, egész idő alatt gyorsírtam. Az utasok meglátták, nézték, kérdezősködtek, többen lelkesedtek, mit mondjak, jólesett. Egy úr ki is fejtette pozitív véleményét, és mikor kiderült, hogy ő is nyíregyházai - jé! kik utaznak Nyíregyháza felé... na szóval leszállva nem köszönt el, hanem fölajánlotta, hogy szerez nekem szállást. Mondtam neki, van szállásom, no akkor meghívott egy italra. Ezt elhárítottam azzal, hogy most nem vagyok szomjas. Erről meg egy hülye kollégám jut az eszembe, a fejemhez vágta, hogy akkor ökör vagyok. Mikor felháborodva kikértem magamnak, azt mondta, csak az ökör iszik akkor, ha szomjas... bizonyára ismered a viccet.

Egyébként megnéztem a képedet, nem lehetsz több hetvennél, az ilyen korú férfi még nem vénség. Volt egy kollégám, 76 évesen még legalább három nő hívogatta naponta.

Igaz, ám én egy meglehetősen lusta alak vagyok, évek óta nem utazom, legföljebb kocsival, mert a horgászcuccaim nem férnek a kézicsomagba; Izlandra pedig - bár bizonyára lehetséges - ez kissé komplikált. És vendéglátónak (mások szerint is) jobb vagyok, mint vendégnek.

Egyébként érdekes, hogy a nők mennyivel könnyebben és szívesebben vágnak neki a világnak, mi (pláne vénségnek indult) férfiak mondjuk a sarki kocsmáig...

Nyilvánosság előtt?! Itt mindenki barát...

Ami azt illeti, a román határ Gyula belvárosától számítva is úgy 6 km, így akárhol lehetettek, nem tudom behatárolni.

Hmmm... Kár, hogy nem az én anyukám volt, én mindig "önellátó" voltam (ami nem igaz, mert mindig a nő választ, csupán úgy tesz, hogy mi azt higgyük...), mindazonáltal máris fölkeltetted az érdeklődésemet (bízom a vonatos asszony ízlésében), ez már szinte flörtnek hangzott.

Nem tudom, melyik rubrikába írjam, hát itt szólok:

A "Két kamera sétál a sivatagban" című rejtvényben van egy fehérjéhez kötődő gén, amely ÍGY nem található a magyar neten, a neve E N A M E L Y S I N.

Láttam, hogy vagyunk néhányan 100%-osok, de azért megemlítem, hogy ne ütögessen mást is a guta... :)

Igazából te akartál jönni:-) ha nem emlékszel, nézd vissza. De köszönöm a hívást - anélkül:-) itt a nyilvánosság előtt beszéljük meg az időt?:-)

Igen, a Százéves, Marcipán máshol van. Tudod, amikor annyifelé járja a világot az ember, nem tud pontosan neveket. Már a szálloda nevét sem tudom, pedig legalább négyszer voltunk ott. Szaunájában, jakuzzijában élvezkedtünk nemegyszer. Volt egy másik cukrászda is, ott is ettünk, barátnőkkel.

Úgy emlékszem, onnan már egy ugrás a román határ. Egyszer egyedül jöttem haza vonaton, találkoztam egy ottani asszonnyal, a fiának keresett feleséget. Egészen odavolt, hogy pont ilyet szeretne, amilyen én vagyok. Belementem a játékba, még telefont is cseréltünk, de a végén elhagytam valahol a cetlit:-) ha nem hagyom el, ki tudja, mi történik.

Halló, fiúk, halló, lányok! Halló, mind, kit érdeket! (Emlékeztek erre a Zalatnay-dalra?) :)

Igen, megjöttünk, de a kicsomagolás-mosás-rakodás stb. közepette "elkövettem" néhány rejtvényt is (több-keveebb sikerrel), így nemigen volt időm a Fórumot átnézni.

Köszönöm, hogy gondoltok rám! :)

Kócos majd külön fog írni, mert nagy igazságtalanságok érték, és személyesen szeretne beszámolni róluk, hát nem veszem el a kenyerét...

Olyan idő volt egész héten, ahogy a nagykönyvben meg van írva, csak vasárnap esett, még az ég is siratott bennünket. De hiába, a lányom és a vejem tegnap már dolgoztak, és bár a kicsiknek még van egy hét szünetjük, haza kellett jönnünk.

Most pár napig a másik maminál vannak, aztán jönnek hozzám.

A tenger ilyenkor még elég hideg, de a bátrabbja azért megmártózott, én is, a kicsikkel. Ha nem is sokáig.

Most viszont örülök, hogy újra köztetek lehetek!

Ha hiszitek, ha nem, hiányoztatok, és most nem a fejtésről beszélek, hanem erről a mi kis közösségünkről... :)

Szép napot és sok jó rejtvényt (és extrát!) mindannyiatoknak!

Olyan jó hallani azt, hogy "a férjem főz". Még akkor is, ha utána sok a csetresz. :) Ez nálunk is működik, főleg a kerti összejöveteleknél. Már alig várom.

Amíg nem pecáztam, addig nem tudtam megölni egy halat sem. Miután rákaptam a pecára, már nem volt gond, mert senki nem volt, aki bevállalta volna. Magad uram, ha szolgád nincsen. :)

Csirkét sem vágtam még, pedig milyen jó lenne kukoricával táplált saját pipihusit enni!

Aki főz is, minek beszéljen róla. :)

Aki viszont csak szeretne, annak pótcselekvés.

44-ben a pincében nagymamám és anyukám állandóan főztek elméletben. A mama úgy kezdte a napot, hogy "Lányom, mit főzzünk ma?" és elkezdték a bevásárlással. Jól elment az idő.

Mint ahogy nekem is, fejtés helyett. :D

Én is a magyar konyha híve vagyok. Megtapasztaltam, amikor egyik kolléganőm nagybeteg lett a cápauszony levestől. Ő sem utasított el addig semmit, utána már nagyon óvatossá vált.

A mai magyar felvágottak, virslik nálunk ki vannak zárva, mert ehetetlenek, rossz az ízük. Tele van szójával, ami - ismereteim szerint - takarmánynövény és emberi fogyasztásra nem alkalmas. Bármennyire próbálják azzá varázsolni.

Harmincvalahány évvel ezelőtt német

ebéd után elmentünk egy áruházba. Az én magyar gyomrom miatt nem vásárolni valót, hanem illemhelyet kellett először keresni. Azért próbálkoztam cseh étellel is, de maximum az olasz pizzát tudtam értékelni. Azt viszont a saját konyhámban is szívesen látom a spagettivel együtt. Ezek szerint mégsem zárkózom el, csak válogatok. Ezért tudom megérteni családtagjaimat is, akik egy-egy ételt nem szívesen fogyasztanak. Fiam iskolából hazaérve közölte egyszer, mikor káposztásat főztem: gázálarcot kérek. Egyébként engem a jó élmények vonzanak. A rosszakat minél gyorsabban törlöm, illetve jó mélyre rakom.