Rejtvényjáték kávéház

Új hozzászólás

1096. 8cd6881c9e2014. okt. 5. 13:32
Kedves Klári köszönöm a támogatásodat. Aki abbahagyta az valóban Zsuzsa volt. Nézd meg milyen extrákat kapott, s akkor nem fogsz csodálkozni, hogy elment a kedve a játéktól, mert így nem lehet tovább haladni. Azt is nézd meg milyen extrái vannak a többieknek (nekem is). Én mint írtam nem is azért kapcsolok „nyugira” mert büntetnek mint Zsuzsát, mert szorgalmas volt, s magasan verte az egész mezőnyt a 6392! megfejtett rejtvényével. Ezért jutalom járna, s nem büntetés. Azzal pedig ne etessen senki, hogy a rejtvények száma kötött. Keresztrejtvény generátorral annyi újat lehet bedobni a játékba, amennyit akarsz. Azt is tudom, hogy vannak is, mivel más ismerőseim is játszanak, akikkel összeköttetésben állok. Persze a megadott szavak-tárát is cserélni kellene, mert ha nem, egy idő után állandóan ismétlődni fognak. Tegnap egy netten található rejtvényt fejtettem. Mondanom sem kell, nagyon nehéznek tűnt, t.i. más szavakból volt felépítve. Ajánlom ezt mindenkinek, próbálja ki. Végül abban is igazat kell adjak, amit írsz, hogy valami hibádzik ennek a játéknak a koncepciójában.
(válasz Klári 1095. hozzászólására)

1095. Klári2014. okt. 5. 12:32

Fog sikerülni,Pali! Már én is megijedtem magamtól, mert zombiként éltem, csak a fejtés járt az eszemben, bármit csináltam.Elhanyagoltam más, építő szórakozásomat.

De amikor "lecsengett", hogy itt csak az első tucat embernek van jövője, közéjük bekerülni lehetetlen, akkor megszűnik a késztetés, hogy számoljon az ember. Aki hasonlítgat,s rájön, hogy bazi nagy rejtvényért kap napi 600 pontot, az élmezőnyben meg csak a jutalom napi 47900 is lehet, csak jön a megvilágosodás, hogy itt nem lehet labdába rúgni.Itt csak kullogni lehet. Hiába van neked a legtöbb aranyérmed, hetekig nem tudsz előre jutni egy beragadt pontról, mert körülötted legalább ezerrel több fejtése van mindenkinek.A mennyiséget nem lehet minőséggel sem lekörözni.De ez a megvilágosodás kell ahhoz, hogy rájöjj, valami hibádzik ennek a játéknak a koncepciójában. És onnantól kezdve már csak annyit fejtesz, akkor, úgy, ahogy kedved tartja.Szóval megértelek, és támogatlak. Van élet a RJ.hu-n is túl.Nézem, hogy valaki töröltette is magát. Talán Zszsuzsa lehetett? Kár ennyire kiábrándulni a játékból. Napi 1-2 fejtés kell az elme ápolásához.

(válasz 8cd6881c9e 1094. hozzászólására)

1094. 8cd6881c9e2014. okt. 5. 10:51
Sikerülnie kell, mivel így akarom. Az nem lehet, hogy egy játék a komputer előtt tartson egész nap. Már álmomban is rejtvényt fejtettem, s nem egyszer vagy kétszer. Nem szabad, hogy bármi is így az uralmába kerítse az embert, s minden mást elhanyagoljon miatta.
(válasz Pepita 1093. hozzászólására)

1093. Pepita2014. okt. 4. 20:01

Bizony jól összefoglaltad. Hozzátenném, hogy már arról is le kellen szokni, hogy minden nap bekapcsoljuk a gépet, de ez már némelyikünknek nehezen fog menni. Remélem, hogy Neked sikerül a "nyugi út". :)


Nagyon jó a számítógép, de jobb volt nélküle.

(válasz 8cd6881c9e 1091. hozzászólására)


1092. Zsu2014. okt. 4. 18:09
Egyetértek veled!Én éppen ezért kezdtem el konditerembe járni,mert különben azt a másfél órát is itt tölteném a gép előtt.Így heti 4 nap konditerem,1 nap jóga.Ezzel megnyugtatom a lelkiismeretem is és a mozgás is megvan.
(válasz 8cd6881c9e 1091. hozzászólására)

1091. 8cd6881c9e2014. okt. 4. 17:37
Van viszont egy másik probléma is e játékkal. Olyan mint a kábítószer, s pont azért, mert egy versenyt indít el a résztvevők között. Mire észreveszed, már arról szól, hogy xy ennyivel vezet csak előttem, s utol szeretném érni. Ez egy emberi tulajdonság, ezért vannak világunkban a sportversenyek, olimpiák, világbajnokságok. Ez lehet a válasz a kérdésedre, hogy miért is kellene másokat megelőzni. Viszont mindennek ára van, mint a sportban is a kemény tréningek, itt pedig az egyre több fejtés, bizony sok időt vesz igénybe. Viszont idősebb korban már, órákat tölteni a komputer előtt nem épp a legegészségesebb. Kivételt képeznek a mozgássérültek, akik amúgy sem tehetnek mást. Én is felszedtem magamra vagy 5 kilót mióta játszom, ami nem épp szolgálja az egészségemet. De végül is elgondolkoztam, s rájöttem, hogy ez sehová sem vezet, legfeljebb az egészségem romlásához. Így választottam a „nyugi utat”.

1090. Pepita2014. okt. 4. 15:51

Az, hogy előbbre kerülünk a listán azt jelenti, hogy valamivel többet játszunk, mint az előttünk és a mögöttünk álló. Tehát ez csak a szabadidőnk függvénye. Az idővel pedig nem lehet versenyezni.

Aki tavaly év eleje óta játszik és sokat játszik, azt természetes, hogy nem lehet megelőzni. De miért is kellene? :)


1089. 8cd6881c9e2014. okt. 4. 15:20
Most szépen hátradőlök, mert mint látom nincs értelme tovább hajtani. A tavalyi év október 20.-n kezdtem, s máig azaz 10 hónap alatt 1890358 pontot értem el. Ha az elől lévők most leállnának a fejtéssel, ismét hónapok telnének el, hogy ezt megduplázzam és ildidémont utolérjem. Viszont a többiek utolérése évekbe is beletelne. Ezért úgy határoztam, hogy mostantól kezdve csak játszogatni fogok kedvemre, s ha megunom, akkor kilépek a játékból.

1088. Maria542014. okt. 4. 11:53
Sajnos azért, mert a magyar nyelvben - érthetetlen módon - sok idegen szó használata vált mindennapossá. Szabadon ébredők cikkében a magyar nyelvről sok érdekeset olvastam a napokban. A mi nyelvünk az, ami a legjobban megőrizte a régi etimonokat, mi használjuk a legtöbb magánhangzót, sőt a 3. legdallamosabb nyelv, stb. Feladatunk megőrizni. Örülök, ha régies kifejezésekkel találkozom a rejtvényben.
(válasz Pepita 1087. hozzászólására)

1087. Pepita2014. okt. 4. 11:20

Nekem is hasonló véleményem van a tartalomról.

A fiatalabb generációt nem lehet leültetni ezekhez a rejtvényekhez, mert unalmas az állandó keresgélés. A keresések zöme nem fejleszti az általános műveltséget, csak időt rabol és nem ad sikerélményt.

Nem is értem, hogy miért nem lehet többségében magyar vonatkozású, magyar szavakkal rejtvényeket készíteni.

(válasz 8cd6881c9e 1086. hozzászólására)

1086. 8cd6881c9e2014. okt. 4. 08:55
Én is nagyon játszom a kilépés gondolatával, főleg olyankor, mikor tele van a rejtvény olyan dolgokkal, amivel már tele a „hócipőm”. Nem minősítek, mivel azonnal rányomnának egy bélyeget. Viszont ez az egyetlen ilyen típusú rejtvény van csak magyarul a netten, s így, csak köszönet jár érte szerkesztőinek. Olyan ez, mint „mondá az Úr Ádámnak válassz, magadnak feleséget”... Viszont egy dolgot, mivel idegen nyelven is fejtek, el kell mondanom, még a más-nyelvűekben nem nagyon tapasztaltam, hogy azokban más országok személyeivel, városaival, neveivel, stb. tűzdeljék tele rejtvényeiket. Nyugodtan mondhatjátok, hogy akkor fejtsem azokat. Azt hiszem hamarosan úgy is lesz. Egyetlen hibám, hogy az anyanyelvemen mégiscsak könnyebben megy a fejtés, de nem kizárt, hogy én is Zsuzsa nyomdokaiba lépek.

1085. Maria542014. okt. 3. 21:00
Erdélyben otthon éreztem magam, viszont Olaszországból két nappal előbb kellett miattam a családnak hazajönnie, annyira hiányzott a magyar szó. Nem sokszor voltam külföldön, de mindig öröm volt hazafelé átlépni a határt és érezni, itthon vagyok.
(válasz Pepita 1080. hozzászólására)

1084. Zsu2014. okt. 3. 16:06
Ebben a "játékban" nincs harag,csak néha jobb a "lapjárás" néha rosszabb.Itt szerintem mindenki a saját maga kedvtelésére,szórakoztatására sőt művelésére fejti a rejtvényeket.Igen,mert én pl.nagyon sok érdekes dolgot megtudok a megfejtésekből amiről eddig fogalmam sem volt.De megint csak múlt időben beszélsz! Úgy megszoktalak már ott fölöttem :)
(válasz D224ba5a67 1083. hozzászólására)

1083. D224ba5a672014. okt. 3. 15:57

Keves Zsu, jó Partner voltál,remélem nem rám haragudtál, amikor panaszkodtál,hogy sokan megelőztek.Nekem nem volt könnyű, feladtad a leckét és jól megdolgozattál. De hat ez nemcsak játék, hanem Sport is. Fiatal koromban jobban bírtam, egyelőre sok mindent meg kell emésztenem.

Szeretettel Zszsuzsa

(válasz Zsu 1082. hozzászólására)


1082. Zsu2014. okt. 3. 13:23
Miért írsz múlt időben? Ugye nem hagyod abba a rejtvényfejtést???? Ki után megyek akkor én ? :)
(válasz D224ba5a67 1079. hozzászólására)

1081. D224ba5a672014. okt. 3. 13:08

Kedves Pepita, köszönom az eggyüttérzesedet, hidd el nagyon hiányzik máris, sajnos itt nem nagyon van kivel magyarul beszelgetni, a többezer magyar könyveimet is mar többször elolvastam.Remelem majd talalunk egy másik, esetleg nivosabb játékot. Addig is szeretettel gondolok Rád, szeresd és vigyazz au unokákra.

Zszsuzsa

(válasz Pepita 1080. hozzászólására)

1080. Pepita2014. okt. 3. 12:51

Kedves Zszsuzsa! Nagyon örülök a sikerednek. :)Gondolom nagyon megkedvelted ezt az oldalt, mert te is a rabjává váltál, mint mi. Neked különösen jó volt játszani, mert az anyanyelved hiányzik, ott a nagy idegenben és már milyen hosszú ideje.

Én csak egyszer éreztem a hiányát, - de az is elég volt - amikor erdélyi tartózkodás után hazaérve faltam a betűket az üzeletek feliratain és minden magyar volt, akárhová néztem.

Nekünk, itthon ez annyira evidens, de aki távol él, annak ez nagyon hiányzik az élete során.

(válasz D224ba5a67 1079. hozzászólására)

1079. D224ba5a672014. okt. 3. 12:17

Kedves játékostársaim, ezúton szeretnék köszönetet mondani, hogy 2013 SZEPTEMBER VÉGE

óta veletek játszhattam. Büszke vagyok, hogy ezalatt az idő alatt az előkelő nyolcadik helyezett lehettem (két táblázatban is), t-i. 40 éve élek Németországban és bizonyítani akartam, hogy az azelőtti Nagyváradi években nemcsak megtanultam, de nem is felejtettem el a magyar nyelvet.

Jó egészségest és jó fejtést kívánok mindenkinek

Zszsuzsa


1078. Pepita2014. okt. 3. 00:11
Azt hiszem, hogy Mária csak a mondatom második részét vette alapul, "...én magammal szemben is elnéző vagyok, másnál pedig a mentséget keresem a hibájára." - és Cyrano ebből kimaradt. :)
(válasz Varnyuszabo 1077. hozzászólására)

1077. Varnyuszabo2014. okt. 2. 20:46
Nos, Kedves Mária, ez egy kicsit ellentmondásosnak látszik, ugyanis én az 1058. sz. csevejemben ezt írtam: "Igen, bár én magamról keményebben fogalmazok, ugyanakkor úgy vagyok ezzel, mint Cyrano.", amelyre Pepita válaszolt, miszerint Ő nem hordoz magában cyranoi vonásokat. Ez a "szálka-gerenda" példa - úgy tűnik - engem igazol.
(válasz Maria54 1070. hozzászólására)

1076. Ultimate2014. okt. 2. 18:25
Máté evangéliuma 7,3:"Miért nézed a szálkát a te atyádfia szemében és nem látod a gerendát a magadéban?"
(válasz Maria54 1070. hozzászólására)

1075. Pepita2014. okt. 2. 17:28

A mozit ma már én sem hiányolom, sőt sokallom és lesújtó véleményem van a mai filmekről.

Mi is sokat moziztunk, - mi egyebet tehettünk volna. :) Jó volt moziba járni. 2.-Ft volt egy jegy az első sorban.

(válasz Maria54 1074. hozzászólására)

1074. Maria542014. okt. 2. 17:13
Nálunk a fiúk a papával Chaplin és Pitkin filmeket néztek esténként. Régen férjem minden mozifilmet megnézett a szüleivel, később velem. Ma már Zircen mozi nincs. (Amit én nem is hiányolok.)
(válasz Pepita 1073. hozzászólására)

1073. Pepita2014. okt. 2. 16:46

Csak nekem van meg kazettán és amikor átjött hozzám a gyerek, mindig azt kérte, hogy együtt nézzük meg.

Nem volt ellenemre, mert nagyon aranyos, megunhatatlan film.

Lassan belenől a második, majd a harmadik unokám is. :)

(válasz Maria54 1072. hozzászólására)

1072. Maria542014. okt. 2. 15:47
Csak az unokáé? Akkor a nagymama miért tudja betéve a szövegét? Több ilyen film kellene a sok erőszakos helyett.
(válasz Pepita 1068. hozzászólására)




Facebook ikonKövess minket a Facebookon is, hogy ne maradhass le az oldallal kapcsolatos legújabb hírekről, információkról: Rejtvenyjatek.hu a Facebookon

Minden jog fenntartva © 2024, www.rejtvenyjatek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)rejtvenyjatek.hu | WebMinute Kft.