Rejtvényjáték kávéház

Pontosan erről van szó, Maria.

Nem engedjük begubózni a bánatával. Az egyik fiatalasszony a szomszédból "megfenyegette", hogy máshova megy orvosi tanácsért vagy fizet az övéiért, ha nem fogad el semmi egyszerű segítséget tőlünk! Így aztán akkor is odamegyünk, ha egy pattanás van az orrunkon, vagy ha a szomszéd srác beüti a térdét, ami gyaktan előfordulm amilyen kis kelekótya! :)

A doki persze átlát ezeken a kis trükkökön, de azért hálás érte.

Nem szereti, ha "kényeztetjük", de ezt megoldjuk másképp.

Eleinte nem is akart semmit elfogadni, még enni sem volt hajlandó. De akkor a sarkamra álltam, és "gorombán" rászóltam, hogy amikor én vesztettem el a férjemet, ők álltak mellettem a feleségével együtt, mintha a lányuk lennék.

Így aztán megeszik egy-egy tál olyan ételt, amről tudja, hogy akkor is megfőztem volna, ha nem neki kellene. Lassan a többi szomszéd segítségét is elfogadja a kertben, a házban. Visszajöttek a bridzspartik is lassanként. 54 évi házasság azért nem semmiség!

Ha fordítok, es nem találok egy-egy szinonimát vagy odavaló kifejezést, számíthatok rá, hogy ő segít, amilyen kulturált...

Korábbi írásaidból összeraktam, hogy ő volt az ok.

Nincs senkije, kényeztessétek Ti (szomszédok) a doki bácsit. Ha mással nem, egy kis beszélgetéssel.

Maria, a lehűlés itt is csak szerdán kezdődik, úgyhogy előbb nem tudok semmit küldeni! :-(

A gyerekeknek jó, Bretagne-ban már nincs hőség, de a tenger meleg.

Kócos köszöni, jól van, itt liheg mellettem. A tejszinhabot is pótoltuk, de nem hiszem, högy őkutyasága mégegyszer elcsábulna miatta. Bár valószínűleg nem a pocifájt, hanem a fülcibát jegyezte meg inkább... :)

Tulajdonképpen szegény "dokinéni" halála miatt lett elhalasztva az ünnepség, és fürdés után az ő gyümölcsfáik alatt hűsöltünk.

A doki olyan népszerű a környéken, hogy fel sem merült senkiben - még benne sem -, hogy nélküle tartsunk meg bármit is. Neki nincsenek gyerekei (következésképp unokái sem), a szomszéd gyerekeket kényezteti. Rendkívül szerény és kedves "úriember", biztos el sem hinné, hogy írok róla...

Megvolt a tegnapi szomszédünnep-hacacáré, ettünk, ittunk, fürödtünk, még táncoltunk is!

A gyerekek és a kutyák kavarogtak, kiabáltak, ugráltak és pancsiztak, de este senkit nem kellett ringatni... Engem sem, ami azt illeti...

Még fejteni sem tudtam utána.

Az ikrek két hétig a Bretagne-i nagymamánál lesznek, úgyhogy van időm "kipihenni" magamat! :)

Szerintem unja, hogy nincsenek új rejtvények és a régieket kell újrafejteni. Nálam szintén ez a helyzet. Alig van új. :( Néha csak beszélgetni jövök, ha van időm. De ma még az se nagyon volt, mert beindult a kertben a strandszezon. :))

26 fokos lett a vizünk, a gyerekek már élvezték. Én megvárom, amíg 30 lesz. Holnap viszont én is csobbanok mert családi összejövetel lesz, kicsikkel, nagyokkal a Dagályban. Remélem tudunk valahol parkolni, mert ott most nagy az építkezés.

Nincs valakinek a jelen közlekedési helyzetről ismerete? Le van zárva a Népfürdő utca. :(

17 kilót vettünk egy kis kertvárosi termelőtől, kaprot is adott hozzá, mert már (tőlem) ismeri ezt a Franciaországban egyébként ismeretlen savanyúságot.

Tényleg nem munkás, megmosni meg segített a lányom.

Mikor először vittem őt Magyarországra (egy 40 fokos augusztusban), még a barátnőm sütötte diósbejglihez is kovászosuborkát kért! A bejglit is azért kapta, - bár nem volt karácsony -, mert tudták, hogy imádja.

Szent Habakuk! Az kb.20 kiló uborka! Igaz, sok munka nincs vele. :)

Amikor a fiammal voltam várandós, nagyon kívántam. A piacon olyanokat lehetett kapni, mint egy kisebbfajta cukkini.

Én meg holnap szűröm le azt a hét hatalmas üveg kovászosuborkát, amiben - ilyen is ritkán fordul elő! - négy nap alatt megértek.

Ámbár ebben a melegben... :)

Lehet ugyan itt kapni hasonló ízű lengyel uborkát, de közel sem olyan a zamata, mint amit nagymamámtól, anyukámtól tanult recept alapján csinálok, és amiért az egész család apraja-nagyja szabályosan megőrül! :))

Apósomnak is volt egy ilyen "micsoda pincéje" Veszprémvarsányban. Amikor Pestre költöztek, hozta a vesszőket. Még mindig teremnek, ma már a lányoméknak, de ők már nem tudnak bort készíteni. Viszont a szőlőlekvárja nagyon finom. :)

Jó volt így elkalandozni. Még a lelkünket is fiatalítja, pedig az nem is öreg.

Ma átjött a szomszéd egy üveg fehér cserszegivel és jól elbeszélgettünk, - ő szabolcsi származású. Volt töpi és hagyma is. A koviubim még napozik 1-2 napot. :)

Ha már borról van szó: jártam többek között egy Tokaj melletti kis tanyafélén, Aranyoson. Hogy ott micsoda pincék vannak! Közel sem az aszú volt a kedvencem, sokkal inkább a muskotály és a főleg a hárselevelű, házikolbásszal, töpörtyűvel, otthon készített "disznóságokkal", házi sütésű kenyérrel, lilahagymával, paprika-paradicsommal kísérve...

Nyam-nyam, még ma is a számban vannak ezek az ízek!

Ha az embernek ilyen emlékei vannak, semmi keserűség nincs az öregségben, amit egyébként úgysem éreznénk, hacsak az egészségi problémák miatt nem, de a fejünkben mindig fiatalok maradunk... :)

Nekem szerencsém volt, széltében-hosszában bejártam Magyarországot, persze mindent nem lehet megismerni - sajnos.

Szerkesztőségi kocsival utazhattunk, mert egy Olyan újságnál voltam munkatárs (Kereskedelem-Technika, már régen megszűnt), amely az ország szövetkezeteinek volt hivatalos lapja.

Még én is az "őzős" Szegedet ismertem, és az "ázós" Miskolcot, a debreceni (még akkor is!) gőgös cíviseket, Szolnokot, Nyíregyházát, Kecskemétet és a többi szép várost.

De az biztos, hogy legszívesebben a Dunántúlra mentem, talán nagyanyai családom származása és a Balaton miatt, ki tudja? :)

Maria, voltam Zircen is, vagy a közvetlen szomszédságában, ha jól emlékszem, valami "Áfész" szövetkezetben.

Milyen jól éreztük magunkat ezeken az utakon! :))