Rejtvényjáték kávéház

Örülök a sikerélményednek. :)

Nagyon előkelő helyen vagy!

Én csak azért tudtam előrehúzódni, mert sokan abbahagyták és volt egy-egy időszakom, amikor tényleg egész nap ágyban voltam, nem volt más elfoglaltságom.

Hát az Onedin-sorozatot is szívesen megnézném újra. Az én Erzsébet ismerőseim sem szeretik, némelyik Zsike, másik Zsóka stb. A Bözsi, Bözse satöbbi még hagyján, nagynéha direkt rosszindulatból hívtak így. De mikor a nővérem Erzsikecskének nevezett, onnantól nem állt meg előttem, azóta se vagyunk jóba, igaz, más dolgok is hozzájárultak.

Az Eliza is jó, és anyám, mert tudta, hogy utálom az Erzsizést meg a Böbézést, mindenféléket kitalált, Betti, Eliza, Liza, de ezek nem jöttek be.

Volt egy iskolai szerelmem, az "első". Ő szólított néha Erzsébetnek, és ez különösen jólesett, megtisztelve éreztem magamat.

Volt egy szituáció, hogy mikor másfél év munkanélküliség után fölvettek egy szerkesztőségbe, a kezdő beszélgetésen mindenki megjelent. Megkérdezték, hogyan szólítsanak, én merészen azt mondtam, hogy Erzsébet szeretnék lenni. (Az Isabellel ők se voltak megelégedve.) Mindenki elfogadta. Másnap jóval idősebb kolléganőm ezt adta elő:

"Este otthon fiammal meg a menyemmel megtárgyaltuk a nevedet." És meghajolt felém:

"úgyhogy: Bözsike!"

Kicsit megbántódtam, és elképzeltem, amikor az új kolleginán vihorásznak vacsorakor idegenek. De Erika megvédett: "mi kérdeztük, hogyan hívjuk, nem?" akkor maradjunk ennél. Hálás voltam neki, mert sose jött elő senki a Bözsikével.

Érdekes mód jött divatba egy-két évtizede, hogy orvosok, hivatalos személyek is Erzsébetet mondanak, nem a személynevemen. Ez is jólesik, de legjobban az Isabelt szeretem, hiszen én adtam saját magamnak. Második nevem Mária, de ezt sose használtuk.

A lányaimnak csak egy nevet adtam, pontosan abból a felismerésből, hogy ha nem tetszik nekik, még fölvehetnek egy másikat is hozzá. Ez idáig nem tették.

Néha a szülők szörnyű mókát űznek gyermekeik elnevezésével, de azt hiszem, erről már beszéltünk egyszer. Rémes a Piros Arany, a Nemoda Buda és társaik. Nem beszélve a negatív csengésű előnevekkel, mert ilyen is elég sokszor előfordul. A magam részéről ha ilyen nevem lenne, régen megváltoztattam volna. Egyik lányom, mikor hosszú viharok után elváltam a férjemtől, föl akart venni egy másik nevet, annyira megutálta az apját, hogy nem hajlandó a nevét viselni. Én már a válás előtt visszavettem a lánykori nevemet, mert nem -né akartam lenni, hanem én, saját magam. A lányom aztán mégse vett föl más nevet, valahogy nem volt fontos.