Rejtvényjáték kávéház
Új hozzászólás1651. Pepita | 2014. dec. 25. 11:38 |
Ügyes vagy, és ötletes! Finom lesz a pipimelled. Én tegnap a nagy készülődésben elfelejtettem reggel befáslizni a lábam, így estére kidőltem. Ma azzal kezdtem a napot. Úgy sokkal többet bírok. | |
(válasz Isabel 1650. hozzászólására) |
1650. Isabel | 2014. dec. 25. 01:24 |
Hát én is csak most érek rá, így lefekvés előtt a karácsonyi jókívánságaimat átadni. Láttam, ti már túl vagytok egy akción:-) Még mindig nem vagyok álmos, feljöttem kicsit játszani. Ma nálam még nem volt senki, ez már tíz éve így van, mindenki a saját családjával ünnepel. Holnap (azaz ma, mivel éjjel 1 óra van) délben jön idősebb lányom a párjával. A kisebb lányommal mint egyhetes szülővel telefonon kívántunk egymásnak minden jót, holnaputánra pedig elkértem Jázmint, hogy elhozzam, hogy nézze meg az én karácsonyomat, és megkapja az ajándékát tőlem is. A fám csak szép nagy ágak összessége, pláne egy felmosóvödörben, mert nincs akkora vázám. De semmi nem látszik a vödörből, amúgy meg zöld. Tán nem ünneprontás, hogy ráadásul ingyen jutottam hozzá. Épp fanézőben voltam ugyanis, és egy ház előtti kiskertben gyönyörű ezüstfenyő ágak feküdtek, a kerítésre pedig az volt írva: Elvihető! Kicsit meg voltak tépázódva, de mivel fodrászkodni is tudtam valamikor, egész jól sikerült. Le is fotóztam, majd fölteszem a blogomra. Akartam magamnak halászlékockából levest főzni, utána meg mákos nudlit. De mivel amúgy is meg kellett sütnöm a sütőtököt, mert néhol kis pöttyökben már megjelentek a romlás virágai, végül azt ebédeltem, később meg ettem néhány süteményt. No és megfőztem a pulykanyaklevest, megpároltam a mazsolás vöröskáposztát. A holnapi rántott csirkemellet fokhagymás tejbe áztattam, előtte kicsit kiklopfoltam. Elég cafatos lett, így falatkák lesznek. Magamat is rendbeszedtem, megterítettem, igazából más dolgom nincs, csak vendégeimet várni. | |
1649. Pepita | 2014. dec. 24. 21:44 |
Örülök, hogy sikerült túljárni az eszén. :) Jó lehetett az a kis játék, hogy elcsald. Mi is együtt voltunk a fiamékkal, holnap pedig a lányomék jönnek. Nekünk már nem kell menni sehova. :( Régen egyik szülő, másik szülő. Az is szép volt! A harcsa jól sikerült, és sikere is volt, bár a ponyt verhetetlen. A gyerekek öröme csodás érzéssel tölt el bennünket. Délben a Duna TV leadta Szekeres Adrienn dalát, ahol az egyik unokám is énekelt a kórusban. :) | |
(válasz Maria54 1648. hozzászólására) |
1648. Maria54 | 2014. dec. 24. 20:55 |
Karácsony reggeli "csoda": nincs internet. Hiába szerettem volna korán reggel (5 óra tájban) minden kedves rejtvényfejtőtársamnak békés, boldog ünnepeket kívánni. Most pótolom. Kívánok nektek hasonlóan kellemes ünnepeket, mint amiben nekem részem volt. Kevés fejtést, sok mosolyt, ölelést! Pepita! Meglepetés sikerült. Kisebb unokám szóhoz sem jutott és nagy örömet sikerült szereznünk nekik és a gyermekeimnek is. Nagyobb unokám őrizte a karácsonyfát egész délután, lesve, hogy is kerül oda az ajándék. Kicsit sikerült kimozdítanom a szobából, hogy megnézze, hányadik szinten járok és milyen extráim vannak.:) | |
(válasz 4d9d9bb937 1647. hozzászólására) |
1647. 4d9d9bb937 | 2014. dec. 24. 15:09 |
Köszönet a karácsonyi jókívánságokért. Én is kívánok Kellemes Békés Karácsonyt minden játékos társnak, s a szerkesztőknek. | |
1646. Julianna | 2014. dec. 24. 09:46 |
Ez aranyos... :) Csatlakozom az előttem szólókhoz, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánva a rejtvényfejtőknek és a fejtvényrejtőknek egyaránt! | |
(válasz Pepita 1645. hozzászólására) |
1645. Pepita | 2014. dec. 24. 00:13 |
Távolság már nincsen, új idők járnak, Huncut kis angyalkák sms-ben szállnak. Szeretetet visznek, sok szép üzenetet, Boldog Karácsonyt így kívánok Nektek! (forrás: suzymama.blog) | |
(válasz Sutyik 1644. hozzászólására) |
1644. Sutyik | 2014. dec. 24. 00:03 |
Minden kedves rejtvényfejtő társamnak és a szerkesztőknek is Boldog, békés Karácsonyt kívánok! | |
1643. Isabel | 2014. dec. 21. 15:43 |
Ma sütöm a sós-sajtosakat. Az első tepsieresztésből kóstoltam, kihűlés után. Meg azért is, mert már éhes vagyok. Na és mivel sósnak találtam, gyorsan még egy kis libazsír, még egy tojás, még egy nagy kanál tejföl, és amennyi lisztet fölvesz. Remélem, szelídülnek. | |
(válasz Pepita 1641. hozzászólására) |
1642. Maria54 | 2014. dec. 21. 05:42 |
Pont tegnap mondtam férjemnek, teljesen mindegy mit eszik, már mindent egészségtelennek nyílvánítottak. Azt vallom, hogy amit a szervezetünk kíván, az biztos jó neki. Nem problémáztam azon, hogy minden reggel tejbegrízt kért a gyermekem. Unokáim pedig pudingot. Imádom a kelttésztákat és mindenem a kenyér. Mégsem vagyok túlsúlyos. Tegnap tojásos nokedlit raktam a tányéromra, mindenki nézta milyen sokat. Igaz délelőtt sokat mozogtam. | |
(válasz Julianna 1639. hozzászólására) |
1641. Pepita | 2014. dec. 20. 22:23 |
Ma is sikerült más elfoglaltságot találnom a rejtvényfejtés helyett. :( Vacsorára megelégszem az általad kisütött libazsíros kenyér olvasásával. :) | |
(válasz Isabel 1640. hozzászólására) |
1640. Isabel | 2014. dec. 20. 21:12 |
Hát nálunk errefelé nemigen van "biozás". Én a kilencvenes évektől próbáltam ezt-azt újítani, leginkább az egészséges étkezés, mint a flancolás miatt. Kevés volt, amit el is fogadtak, a legtöbbször ott rohadt az étel. Valljuk be, elsőre nekem sem sikerültek túl jól, hiszen ahhoz is érteni kell. Nekem, mivel én dolgoztam vele, ízlett, mai napig meg is eszem, ha "furákat" alkotok. Sem a férjem, se a gyerekeim nem ették az általam büszkén sütött spenótos pogácsát, és hiába csempésztem a székelykáposztába szójakockákat is a hús mellé, gyönyörűen kiválogatták. Felnőve, főleg mert az egyik aerobic oktató lett, egy ideig lelkesen vette és ette a barna, korpás, miegyéb kenyereket, de mire főzésre került a sor, barátjuk lett, aki bizony a "mama hagyományos főztje" mellett voksolt. Szép lassan ők is "visszaestek". Az unokám mit eszik? amit én látok persze, de az anyja is azt mondja, hús nem kell neki, zöldség nem kell neki. Legtöbbször sültkrumplit és kiflit kér, mikor elviszem valahová. Meg mondjuk nálam megeszi a húslevest, ahogy mások is. Mondanám, hogy "ahogy szoktatod őket, úgy fognak enni", de nem mondom, mert nem akarok ütközni, hiszen ők laknak együtt. Nővérem szerint a férje "nem eszi meg" a diétás kaját, amit a cukra miatt neki főznie kellene. Egy frászt, ő sem eszi meg, nem is tudja elkészíteni, pedig a diétás ételek is lehetnek finomak. Csak érteni kell hozzá, főleg ha muszáj. Most még hozzátartozik ezekhez az, hogy nem is érnek rá. Amit útközben kapni, azt eszik mindenki. Császári pékség, Fornetti, "meki", kínai. Meg ami megvehető, mert például a ma oly sűrűn elhangzó nyírfacukor kilója kedvezményes áron tízszer annyi, mint a normál kristálycukoré. De lehet, hogy engem ilyen minimálbéresek vesznek körül? Én magamnak sokszor csinálok érdekes ételeket, amiket más meg se enne, és váltogatom is. Ugyanúgy kreálok, ahogy ma is, majonézes kukoricát, sült céklát, ahogy megeszem a kolozsvári császárszalonnát, ecetes uborkával. Például kacsa-liba-zsírgyártásban nagy vagyok. Veszek kacsa- vagy libahátat (200 forintért másfél kilót), fölrakom főni fűszerekkel, sóval, mire puha, lesül a zsírjára, egy pohár zsír kijön belőle. Abból én egy hétig eszem reggelire kaliforniai paprikával vagy kápiával. Vagy este vajretekkel. Ha főztem a lébe sárgarépát, egy krumplit, azt ebédelek és nem átallom lefarigcsálni a húst a rengeteg csontról mustárral. A csontot elteszem "nemvejem" borjú nagyságú kutyáinak (a szálkás csontokat is gond nélkül megeszik, de azt azért inkább kidobom). | |
(válasz Julianna 1639. hozzászólására) |
1639. Julianna | 2014. dec. 20. 17:07 |
Váljék egészségére! Tudja Isten, én elég "modernül" neveltem a gyerekeket, de nem csináltam velük azt a cirkuszt, ami ma megy. Csk hetente kétszer gluten, bio a végtelenségig stb. Ma is nevet a család azon a napon, mikor a kicsi - talán másfél-két éves lehetett - nem akart mást enni egész nap, mint sima eperlekváros kenyeret, vaj nélkül, minden nélkül. Hagytam, hadd legyen meg az öröme, másnap majd kap elég gyümölcsöt, húst, meg tejfélét. Ha hallottátok volna azt az elszörnyedt megbotránkozást, amit a "barátnőim" véghezvittek! Mintha gyerekgyilkos lennék... A "kicsi" meg még ma is örömmel emlegeti azt a napot! | |
(válasz Maria54 1638. hozzászólására) |
1638. Maria54 | 2014. dec. 20. 14:05 |
Ha unokáimmal vagyok, nekem sincs semmi bajom. Itt a gép előtt sem fáj semmi. Fiam 4 hónapos volt karácsonykor, mikor látszott rajta, hogy éhes. Volt a hűtőben spenót, megfőztem és nagyon jóízűen pillanatokon belül eltüntette. Rántott husit mégsem ehetetett!:) | |
(válasz Isabel 1637. hozzászólására) |
1637. Isabel | 2014. dec. 20. 09:16 |
Nálunk 5 ezer valamennyi a harcsa, most nem szégyellnek többet kérni. A fejfájásomat már - többször is - kivizsgálták, a gerinc miatt van minden. Kapok is kezeléseket időnként, ami kicsit segít, de inkább a közérzetemet javítja, amitől viszont kevésbé érzem, hogy fáj a fejem:-) kolléganőd esete szerencsére ritka. Persze egy enyhe dilibogyót muszáj szednem, hogy lazábban vegyem. Ha nem csinálok semmit, érzem, ha belevetem magam érdekes vagy kötelező dolgokba, mintha nem is fájna. Kisebb nővérem volt úgy az első gyerekével, hogy keresett a tejével, rengeteg volt neki, az utcából is hozzájártak, és még a tejgyűjtőbe is jutott. Én már csak 3 hónapig tudtam Anikómat szoptatni, Juditot csak másfél hónapig. Persze mert akkor már nagy volt a stressz, ami persze nem a kicsi mellett pici miatt volt. | |
(válasz Pepita 1632. hozzászólására) |
1636. Julianna | 2014. dec. 20. 01:50 |
Nem hiszek ebben az apa-dologban. A vejem családjában egy szál iker sem volt, míg zalai dédanyám kétszer is szült ikreket, sajnos az egyik pár - koraszülés miatt - párórás élet után elment. Ma már megmentették volna őket, de akkor... Sokat szenvedtek anyáink, többet, mint mi. Szeretném, ha a mi gyerekeink még a mi szenvedéseinket sem ismernék meg. | |
(válasz Pepita 1635. hozzászólására) |
1635. Pepita | 2014. dec. 20. 00:27 |
Azt mondják, hogy az ikerterhesség az apán múlik. Ezek szerint már ez sem biztos. Kicsit irigylem az ikres mamákat. ;) -.- Köszi Julianna, nem fogom klopfolni. Olyan gyönyörű, könnyű a hús, hogy igencsak gondban lennék, ha rá kellene ütnöm. Majd óvatosan sütöm, első felét fedő alatt, - kicsit félrehúzva hogy ne csöpögjön vissza a pára. | |
(válasz Julianna 1634. hozzászólására) |
1634. Julianna | 2014. dec. 19. 23:16 |
Édesanyámnak is lett volna egy ikertestvére, de erre csak akkor jöttek rá, amikor - elég fiatalon - meg kellett nála csinálni a "totált", és megtalálták az odanőtt, parányi magzatmaradékot. A lányom viszont két gyönyörű ikerkislányt szült, októberben voltak hétévesek. (Kop-kop-kop.) -.- Pepita, a halat ne klopfold, inkább egész lassú tőzön süsd, hogy átsüljön az egész! | |
(válasz Pepita 1623. hozzászólására) |
1633. Pepita | 2014. dec. 19. 22:47 |
Csak jár a szám és ma még nem fejtettem. :D Illetve még éjjel egyet. Ebből itt nem élünk meg. :))) | |
1632. Pepita | 2014. dec. 19. 22:44 |
A fejfájás okát nagyon nehéz megtalálni, sőt sokszor nem is sikerül. Régen lumbáltak, agyvizet vettek és még akkor sem volt biztos, hogy okot találtak. Ma már korszerűbb eszközök vannak és érdemes kivizsgálást kérni, ha nagyon erős, ájulásos, hányingeres, vagy ha nem hat a gyógyszer sem. Kolléganőmnek ilyen fejfájása volt évtizedekig, mert egy agyi eret elnyomott a betokosodott magzat, - s néha még mentőt is kellett hívni hozzá, mert semmi nem hatott. | |
(válasz Isabel 1629. hozzászólására) |
1631. Pepita | 2014. dec. 19. 22:25 |
Szerintem is a pikkelyes ponty a halak királya, mert az a legfinomabb. Azt is vettem, mert anyukám csak azt eszi. Ha jó nagy, akkor a középső részek a legjobbak. Aki sokszor eszik, már ismeri a szálkák helyét. A harcsa drága volt (4ezer/kilo), de szálkamentset kértek a fiúk és mivel nagyon megérdemlik, majd összehúzom magamat. Csak három fiú van a szűk családban a hét nőnemű mellett. :D | |
(válasz Isabel 1628. hozzászólására) |
1630. Pepita | 2014. dec. 19. 22:16 |
Ez a cukros víz úgy látszik bevett szokás lett, mert másoktól is hallottam már. Unokáimnál is alkalmazták, mert az első napokban még nagyon gyenge volt a tejtermelés. Az irodalom szerint kb.10. napon lövell be igazán, addig nincs baj, hiszen a pici sem bírja még a valódi anyatejet. Kipattogzanak tőle. Régen az anyukám 1 litert is le tudott fejni a Stefániának (tejgyűjtő állomás), aztán hazament és még tudott szoptatni. Mesélte, hogy az üres melle fejés közben, vagy szoptatás közben megtelt. Én a felének is örültem volna, sajnos nem volt olyan szerencsém. | |
(válasz Isabel 1624. hozzászólására) |
1629. Isabel | 2014. dec. 19. 22:09 |
Szent Szűz, nekem is folyton fáj a fejem, nagyjából negyven év óta... lehet, hogy nekem is lett volna egy ikrem. A lányomnak viszont nem fáj, tehát ott nincs beágyazódva semmi. Ja és még egyszer köszönöm, ahogy foglalkoztok velünk. A Jázminnal való foglalkozás nagyon csábít, de anyjához nagyon ragaszkodik, én meg nem fogok mindennap ott nyüzsögni, hiszen az apja is otthon lesz. De húgommal és az ő leányunokájával majd csinálunk közös programokat karácsony után, iskolai szünetben. | |
(válasz Pepita 1623. hozzászólására) |
1628. Isabel | 2014. dec. 19. 22:05 |
Pepita, az én tudásom elég kevés halakhoz, de úgy tudom, halat tilos klopfolni. Illetve majd valaki megmondja. Őrült drága a harcsa, épp most néztem, bár tagadhatatlan, hogy a legfinomabb. Én finomnak tartom a pontyot is, csak nagyítóval kell enni egyes részeit. Én most nem csinálok halászlét, se káposztát, nagylányom csinál, hoz is. Én meg valami sültet, és baconba tekert aszalt szilva lesz hozzá. | |
(válasz Pepita 1625. hozzászólására) |
1627. Isabel | 2014. dec. 19. 22:02 |
Tényleg ha az ember belegondol, érdekes adatok jönnek be: Anikó október 8-ai, én november 10-ei, Judit december 12-ei. Judit nagyapja is decemberi, 14-ei. Az apja nem érdekes, február 28-ai. Persze akkora jelentőséget nem kell tulajdonítani ezeknek, csak jó játszadozni a dátumokkal. | |