Rejtvényimádók állatvédő klubja (RÁK)

Idekattintottam, mert azt hittem, hogy az egérke is bekerült a klubba. :D

Én sosem mertem nyuszit venni a gyerekeknek, mert tele volt a média azzal, hogyan pusztulnak el ezek a pici, korán elválasztott állatok. Csak később vette át őket Húsvét után az állatkert, - már amelyik túlélte. :(

Nyúlhús sem került még a tányérunkra. :)

Igen. Jó visszaemlékezni az állatainkkal együtt töltött időkre. Gyerekkorom óta több is volt és mindegyikre jó emlékezni. Cicák, kutyák és egy kis kék hullámos papagájom volt. Az utóbbi évtizedekben már videofelvétel is emlékeztet rájuk.

Tavaly ősszel egy kiscicát tettek a kertünkbe, de másnap kerestem neki gazdit. Ha tudtam volna!

A fehér cicám összeverekedett egy másikkal és a szeme menthetetlenül megsérült. Most jöttünk meg az állatorvostól. El kellett altatnunk. 13 éves volt. :'(

A kisebb unokám mindig félt tőle, mert olyan félvad volt és most az volt az első reagálása, hogy "akkor most már lehet egy kiskutyánk?".

Egy jó házból való kutyusnak illik is idegen nyelvet tanulnia. :)

Sőt, az anyukám időnként még magázta is: "Jöjjön ide Csöpike". :)

Kócost - mint minden eddigi kutyusunkat, aki itt volt a társunk -, minden lehető és lehetetlen nyelven becézünk, babusgatunk és (ha muszáj) szidunk.

De a "parancsszavakat" csak és kizárólag magyarul érti majd, mint elődei. Nem is mentek oda senkihez, meg sem értették, hogy mit akar az, aki hívni akarta őket.

Persze vannak "nemzetközi" combcsapkodások a "gyere idé"-re, de ezeket kivédjük, mert el nem szöknek, egyedül meg csak a lakásban maradnak néha. Az unokáknak is nagyon jó lecke ez arra, hogy magyarul gagyogjanak, és a "szerbusz, anyuskám" meg a "szeretlek, mami!" mellett "kutyául" is értsenek és beszéljenek.

Meg van ez itt szervezve, már a francia rokonok is értik a magyar kutyanyelvet! :)

Épp a hazahozatala előtti napon olvadt el nálunk, de nem baj, visszük az unokákat síelni jövő héten az Alpokba, és ott majd kihavazhatja magát. Most kér hétig téli szünet lesz, már előre boldogok, hogy kutyussal megyünk, erre nem is számítottak. Nekik ott van Cila, de őt nyugodtan otthon lehet hagyni a szomszédoknál.

Tegnap megint itt voltak cicástul, Kócos már olyan vidám cincogással fogadta, mintha együtt születtek volna. Mindig is a pumi volt a kedvencem.

Csak a könyveket kell dugdosni és letakarni, mert az első pumink felmászott egészen az egyik akkori könyvesőpolcig, és "leete" - kétszer is ugyanazt! - a könyvet.

Emlékszem, "A legyezőtáncosnő esete" volt, megint hazahoztuk, és újra - talán nem szerette a címét, mert szemérmes kiskutya volt -, kiválasztotta ötven másik közül ugyanazt, talán jó rághatós volt! :)

Mi is így csináljuk, megkapta egy régi, kitaposott "házicipő" egyik darabját, rágja is szorgalmasan.

A porszívóval viszont bajok vannak...

Írtam a múltkor, hogy porosan mászott ki az ágy alól, mire természetesen ki akartam porszívózni alatta. Igen ám, de mikor meghallotta az ellenséges rém hangját, éppen oda rohant be, ki kellett egy jobb falattal csalogatni, de szerintem úgy érezte, hogy nagy inzultus érte, és elárultuk őt, megfosztva a kellemes porfészektől...

Már nem sír, csak ha beüti magát, ami előfordul, amilyen kis hebehurgya. De akkor ölbekérezkedik, és szerintem mostmár néha megjátsza a fájdalmat, csak hogy fölvegyük.

Egyébként rendkívül vidám kiskutya, ugrabugrál és túrja a szobanövények földjét, "csahol, ha csöngetnek vagy kopognak, azt hiszem, inkább a pumi-ősök dominálnak nála. Akkor boldog, ha mindenki egy helyen van, megpróbál összeterelni minket, és megismeri a lányom kocsijának a hangját.

De főleg a farka!!! Le nem áll egész nap, csak csóvál és csóvál, hogy beleszédül az ember!

Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen prüntyit kaptunk, megszépíti a napjainkat. :)