Rejtvényimádók állatvédő klubja (RÁK)

Köszi, Pepita, a biztatást! de ez esetben nem áll a tanácsod. A vers 64-ben íródott, és nem győzöm hangsúlyozni, életképeket írtam meg már akkor is. Abban pedig nincs kozmetika.

Más tekintetben sem csak a szépre kell emlékezni. Mert az eltemetett csúnya, rossz dolgok a szőnyeg alól bűzlenek vissza. Ha nem tudod kár százszor is átélni, ami rossz volt, soha nem változik, csak utólag már nem fogod tudni, mi az, amiért valami ma nem jó. Röviden, a kutyák ars poeticája szerint: addig rágjuk a csontot, amíg nincs teljesen lerágva.

Csak a szépre szabad emlékezni és csak azt megörökíteni. Ha nem örökítjük meg, akkor elhalványul idővel és nem tör fel élesen nap-, mint nap.

Ha pl.naplót vezetnék, akkor a rossz dolgokat esetleg csak érintőlegesen írnám és nem teljes kontraszttal. Ne kelljen újra és újra átélni. Nem jó az, és nem is szabad! Felejts és tudj megbocsájtani másnak, de akár saját magadnak is.:)

Sokkal jobb mosolyt csalni az emberek arcára, mint könnyeket.

Sajnos, ennél szörnyűbb mesét is mesélhetek. Nővérem macskája a hetedikről zuhant le, mint az őrült, rohantak utána. A sógorom próbálta fölemelni, a macska leharapta a fél ujját fájdalmában. Vitték az állatorvoshoz, az azt mondta, jobb, ha azonnal elaltatják, szilánkokra tört minden csontja. Mariék nagyon megsiratták, de milyen a sors: egy hét múlva egy újabb cicát kaptak valahonnan, pontosan ugyanolyan fehér, fekete foltos és sovány alkatú, mint az előző.

A szerencsétlenül járt macskának is megvan a története. Anyánk 2003 őszén halt meg, Mari nagyon megsínylette, de ennek az előzményét már nem mesélem el. Nos, a temetés után Mari mindennap fölhívott (siófoki) és mindenféle baja volt. Aztán egyszer, kb. egy héttel később, egy remegő cicát talált az alagsorban, kidobva. Ez nagyban segített neki feldolgozni anyánk halálát. Azt is megkockáztatta, hogy ezt a macskát anyánk küldte neki, vigasztalásképpen.

Én követtem el és imádtam a macskákat. Csak tudod, nagyon sok volt belőlük, és anyám állandóan bosszankodott, sok kárt csináltak. Nyáron nem is lett volna szabad beengedni őket, de mi sose vigyáztunk erre, no meg az ablak is nyitva volt, mindig bejöttek, a padlóra csináltak, anyám pedig holtfáradtan is moshatta föl.

Mikor viszont a macska felugrott a tűzhelyre, megfogta, ölbe vette, kenegette vajjal a talpacskáit.

Egyszóval, ez a kis versike is éppen negyedszázada készült, 1964-karácsony előtt. Mikor idegépeltem, unos-untalan javítani akartam, mert rémesnek éreztem. Az is. A történet sem valami csodás, de, mint ahogy írtam máshol, verseim inkább életképek. A színigazságot tartalmazzák, mintegy naplószilánkok akkori életemből.

Szerencsére ez csak a rímfaragó fantáziája.

A cicák ennél sokkal óvatosabbak. :)

Aki ezt a verset elkövette, nem túlzottan szerette a cicákat és ráadásul még babonás is volt. ;)

Gyerekként engem az bosszantott, ha kikaptam és sírtam, ehhez képest a rádióban a "jó ebédhez szól a nóta" ment. Hogy tud másnak olyan jó kedve lenni, amikor én sírok?! :D

Ide illik egy macskás versike:

Fekete macskák

Őszi este, a macskák dorombolnak,

a kályha mellett örökké durmolnak.

Három van belőle, mind fekete,

az anya, s két kicsi mellette.

Jóízű alvásuk engem bosszant,

hogy az anya bajsza alatt horkant,

az egyik ördög fekete, farka megégett,

a nagy most buzgón nyalja.

Úgy kell nekik, három torkos!

s ha megverik, mind morcos.

A mama egyszer jól megjárta,

A fazekat raktam a platnira.

Az a vén dög szimatolt,

két mancsa szemtelenül toporgott.

Félrenéztem, csak ezt várta,

két mellsőjét a tűzhelyre rakta.

Huhh, mi az? a vén cicus akár a nyúl,

leugrik, mancsaihoz sebesen odanyúl.

Krau, krnyau, csodálkozik, s

közben talpait nyalva miázik.

Így lesz lassan vége a macskáknak,

vinné el őket az ördög szolgának,

úgyis oly feketék s nekünk

csak balszerencsét, és döglött egeret

hoznak.

hát virág topik nincs, de az állat is közelebb áll a természethez, ezért ide írom. Nemrég elmentem az Auchanba, gyalog (háromnegyed óra), viszont gyönyörű napsütés volt, enyhe idő. És kell a gyaloglás. Na és nincs bérletem, mert félútig elmehettem volna busszal. És nem jött az Auchan-járat sem.

Sikerült megvennem szinte mindent, és visszafelé is gyalog indultam. Mert: az Auchan-járat csak óránként jár. De ez volt a szerencsém, nem is volt olyan nehéz a cókmókom, mert az utamat szegélyező aranyeső-kerítés szinte telidestele volt aranyesővel. Letörtem róla egy kis ágacskát, lefotóztam, föl is tettem a blogomba egy új bejegyzés kíséretében.

Öröm lehet ott az élet, ilyen aranyos kutyákkal.

Én minden gyerek mellé adnék egy kutyát. :)

Az nagyon hasznos, ha idegentől nem fogad el ételt, ill.csak az engedélyünkre, sőt az utcán sem vesz fel ételmaradékot. Sok kutyust megmérgeznek mielőtt be akarnak törni egy házba. Azt is hallottam, hogy az eldobott kolbászba szöget, pengedarabot tettek.

10 kutyából 9 biztosan megeszi. :(

A macskák üldözése genetikai dolog, de nem reménytelen. :) Nehéz leszoktatni, főleg, ha menekül a cicus, ami érthető. Ha nem megy, marad a pórázon sétáltatott gazdi. :)

Én mindig szerettem a pórázt, - név, címmel ellátva a nyakörv, - mert egy hirtelen zaj, villámlás, dörgés, petárda és egyebek miatt nem ment világgá.

Csak gyszer nem kötöttem ki a fához, a közértnél és szegény elfelejtette, hogy a közértben vagyok. Egyedül hazament a kapuig. Már idősebb volt akkor.

Az én blökim még a praclijára helyezett jutalomfalatot/ínyencségeket is csak akkor ette meg, amikor megkapta tőlem az engedélyező vezényszót. Nemz is evett fel semmit az utcán és még ismerősöktől sem fogadott el ételt engedélyem nélkül.

Mindemellett kényeztettem és kapott az asztalról is. Kutyaiskolába nem jártunk. Talán le tudták volna szoktatni a macskák üldözéséről. Így a pórázos séták alkalmával néha nem gyalultam volna hason csúszva/repülve utána (macsok miatt) az aszfaltot.

A gyerek nevelése is már a szülő nevelésénél kezdődik. :) Ahogy a kutya nevelését is megelőzi a gazdié.

Mindig találnak valakit a családban, akit könnyű levenni a lábáról. Ehhez nagy érzékük van és olyan hálásak érte. :)

Fiatalon voltam kutyakiképző iskolában a saját kutyámmal. Nagyon hasznos volt, hiszen az is egy külön szakma.

Előbb a gazdinak kell megtanulnia, hogy hogyan kell nevelni, akkor a siker sem marad el.

Egy engedelmes nevelővizsga után egészen más a kutyával együtt élni. Szuper. :)

Ma hallottam: a kutyának gazdája van, a macskának személyzete.

Milyen igaz! :)