Rejtvényimádók állatvédő klubja (RÁK)

Márpedig csak azzal etetik. Senki nem vesz direkt magvakat, kenyér meg általában van a háztartásokban, így maradék is.

Ez igaz, de a táplálékláncban az ilyen városi galamboknak mi a szerepük?

A legrosszabb, ha kenyérmorzsával etetik.

Anyukám is etette az erkélyén jó darabig búzával, aztán már berepültek hozzá és annyira megijedt, hogy abbahagyta az etetést és az itatást. Volt, hogy éjjel vette észre, hogy bent van egy madár.

Egy ideig még odarepültek az erkélyre, de hamar leszoktak róla.

A városokban sok gondot okoznak, de nincs mit tenni. Együtt kell velük élnünk. Ha jól tudom próbálkoztak már fogamzásgátló táppal, de ha egy faj kihal, a többi állatra is, sőt ránk is hatással lehet.

A keleti fekvésű szobák télen kedvezőek még a hangulatunkra is, amikor süt a Nap. Reggel első gondolatom, amikor kinyitom a szemem. Ha süt, már jól indul a nap. :)

A galambok többnyire monogámok és egy életre szól a választásuk. Talán ezért is halt ki annyi galambfaj? :)

Elnézést a hibákért, olyan éles a téli felhők fénye, hogy be kellett csuknom a spalettát, megfájdult a szemem.

Azért is vagyok én örökös (vagy majdnem örökös) második helyezett (99% körüli megfejtésekkel), mert egy-egy betűt valahogy mindig félreütök a rejtvényekben, és nem veszem őket észre. :-(

Mikor olvastalak, Maria, szinte kedvem volt felkiáltani, mint egy kisgyerek: -Nálunk is, málunk is! :)

Volt agy - minek is nevezhetném? Erkélynek nagy volt, terrasznek meg kicsi - szóval egy balkonszerű, franciaablakos micsodánk, ahol vázaszerű, nagy, csipkésszélű kőcserepek álltak. Ezeket nézték ki a galambok - "akik" állítólag (Túdom! Túdom!) soha nem építenek fészket.

Mindn tavasszal, néha nyár elején is, tele voltak galambtojással. Magyon kevés kelt ki belőlük, nem is nagyon bántam. Rengeteg piszkot csináltak, és azt hiszem, a galamb az egyik legbutább teremtése Természet-anyánknak; csak brúgattak meg bólogattak, de a tojásokat hagyták kihűlni.

Később az új lakók beültették ezeket a kőcserepelet virággal, és vége lett a galambparadicsomnak...

Egy idő óta nincs külön kertünk, de a házat, ahol most lakunk, hatalmas, fűvel és fákkal beültetett térség veszi körül. Van egy szarkapárunk, minden évben látjuk, hogy nevelik a kicsinyeiket. És itt is vannak cinkék, akiknek magos szatyorkát vagy kis szalonnát szoktunk az ablakra akasztani. Úgy ideszoktnak telente, hogy a szomszédok is mosolyognak rajta.

(Én meg pucolhatom az ablakdeszkát, de ennyit megér!) :)

Most jut eszembe a denevér. Alkonyat után, mikor percről percre sötétedik, kezdenek el röpködni a panelházak között. Már 32 éve lakom itt, de még soha nem történt meg, hogy egy is berepült volna, holott nyáron tárva-nyitva van minden ablak.

Egy este békésen fejtegetek a fotelban, közben nézem a tévét. Koppanások mindig vannak a plafonon, augusztus környékén már imádnak beszállni a mezei poloskák. Most súlyosabb koppanásokat hallok, elsőre nem is figyelek oda, de mikor erős szárnysuhogás is megkavarja a levegőt, fölnézek a hungarocell "tapétára". Hát uramfia, ez mi lehet? mindig itt kárognak a varjak is, csak nem ez is az?

Mindjárt ki is ugrok a karosszékből, mert bár amúgy nem vagyok egy pánikolós fajta, valamit kell csinálnom. Muszáj kihessegetnem a szerencsétlent. Kitárom az ablakot, a függönyt elhúzom, és keresek egy ruhadarabot, kezdem hessegetni. A madár a plafonról elröpül, és a mennyezeti (tökmagokból készített aggantyús) lámpámra száll, és egészen összetöpörödik. Jesszus, ez egy denevér. Egészen közelről látom, persze meg nem fognám. Hessegetek, a szerencsétlen ide-oda röpköd, jó öt perc is beletelik, mire végül kiszáll. Becsukom az ablakot, nehogy visszatévedjen. De hogy megdolgoztatott, csak úgy vert a szívem!

Másnapra el is felejtettem. Az egyik kis, ún. félszobában alszom, le is feküdtem, aludtam, éjjel háromkor fölkelek, kibotorkálok oda, ahova a király is gyalog jár. Ilyenkor sosem gyújtok világot, sokszor becsukott szemmel mászkálok, annyira tudom, mi hol van. Ebben a szobában amúgy sincs más, csak egy heverő, amit nagy párnák vesznek körül, itt szoktak játszani a "gyerekek", Jázminnal. Le is fekszem, mikor fura repdesést hallok, többször is. Megállt a lélegzetem, az ablakon kívülről beszűrődő fényben azonnal észre is veszem a madarat. Ugrás ki, ablakot kinyitom, függönyt el, keresem a tegnapi rongyot, paskolom a levegőt a rémülten csapkodó denevér felé. Elsőre most sem sikerül, legalább öt-tíz percig eltart, mire rátalál a kifelé vezető légútra. Ablakot becsukom, függönyt vissza, lefekszem.

Azt ne kérdezzétek, ugyanaz volt-e a látogató. Két hétig csukott ablaknál aludtam, sőt mielőtt lefeküdtem, óvatosan fölszedtem az ágyneműt és egyéb lepleket, melyek a szobában még leledzenek. Menten meghalnék, ha egy denevérre feküdnék.

Igen, békák is vannak esős időben, de leginkább varangyok.

A legyek iránt türelmes vagy, de ennek a madarak örülnek leginkább. :)

Köszi. Ez nagyon jó volt. Nem ismertem eddig a békaszéket, de tavasszal első dolgunk lesz megszőni.

Betettem a honlapot a kedvencekbe.

Százszorszép is van a kertünkben. Ilyen szakszerűen még nem fontam koszorút sem. :)

Én sem tudtam, mi az a békaszék, de Maria tanácsára megnéztem itt:

[link]

Nagyon száp, de nyilván sok türelem kell hozzá!

Amikor kicsik voltunk valószínűleg nekünk is volt (mármint türelmünk), de ma már nem állnék neki...

Sajna, itt rajzolni nem lehet, de lándzsás utifűből készített szék. Google-n rajzot is találsz róla.

Lassan új topik kell a krácsonyi édes-bús emlékeknek is?

Milyen az a békaszék? :O

Se szeri, se száma a sok szép történetnek, emlékeknek. Olykor édes-bús.